HU  |  DE  | EN

ICOMOS: FERTŐRÁKOS

Fertőrákos történeti és városépítészeti jelentőségének igazolása a résztvevő munkatársak nélkül aligha lett volna lehetséges. Az ICOMOS (International Council On Mouments and Sites) Német Nemzeti Bizottsága köszönetét fejezi ki a szerzőknek, mindenek előtt dr. Winkler Gábor építésznek, aki egyúttal a magyar változat elkészítésével járó munkát is magára vállalta. Köszönet jár a KÖHÉM Műemléki Csoport vezetőjének, Ágostházi László építésznek, akik a vállalkozást sokféle módon támogatták.
A Fertőrákos megújításához ilyen módon közreadott alapelvek csupán az első, helyes irányban megtett lépések. Most az a legfontosabb, hogy az állagmegóvással és helyreállítással kapcsolatos soronkövetkező intézkedéseket példamutató módon hajtsák végre. (Prof. Dr. Michael Petzet ajánlásával)

Denkmalpflegerische Überlegungen zur Instandsetzung eines ungarischen Dorfes = Műemlékvédelmi megfontolások egy magyar falu megújításához .- München; herausgeben vom Deutschen Nationalkomitee von ICOMOS in Zusammenarbeit mit der Arbeitsgemeinschaft Alpen-Adria , (1992). –84 p.

A kötet szerzői: Ágostházi László, Winkler Gábor, Dieter Martin, Uli Hartmann, Heinz Strehler, Ursula Schaedler-Saub, Doris Ebner

A kötet anyagának felhasználását engedélyezte:
Praesident Prof. Dr. Michael Petzet az ICOMOS elnöke

A település történetéről

Racus -Fertőrákos- nevével először egy dűlőhatár kitűzésével kapcsolatban- Imre király 1199-ből származó ajándékozó oklevelének szövegében- találkozunk. Racus templomát 1241-ben említik. IV Béla király 1244-ben keletkezett oklevele a győri püspökség Fertő tóval kapcsolatos vámjogait szabályozza, ezzel egyidejűleg pedig a püspöki birtokot mentesíti Sopron város adókövetelései alól.

Sopron környékén Fertőrákos volt az egyetlen település, mely nem a város birtoka volt, a falu a győri püspökséghez tartozott. Sopron nem egyszer megkísérelte, hogy a helységet birtokába vegye, egy alkalommal a soproniak a püspöki palotát is lerombolták. A viszálykodásoknak 1311-ben vetettek véget.
Racus településnév arra utal, hogy az első lakosok magyarok voltak; a német Kroisbach nevet először 1457-ben említik.
A legrégebbi település magja a püspöki palota közvetlen közelében lehetett. A középkor legvégén e helység észak irányában nagy területekkel bővült: a fejlődés e szakasza a védőfalak és a két kapu megépítésével fejeződött be. 1582-ben a király két vásár megtartását engedélyezte évente.
A község történetével kapcsolatban Draskovics György győri püspök 1587-ben, Fertőrákos részére kibocsájtott urbáriuma ad fontos tájékoztatást: ebből tudjuk, hogy az akkortájt összesen tizenöt telekből álló települést negyed és fél telkekre osztották. Huszonnyolc család rendelkezett saját telekkel, további huszonkettő bérlő volt.

Rajtuk kívül még három nemes és további öt, másik háztulajdonos élt az erődített falak közelében; közülük egy orvos volt. Az okmány megemlíti a községházat, a községi csapszéket és mészárszéket, a malmot, a plébániát és a kőfejtőről is említést tesz. A püspök birtoka 18 hold szántóból, 38 hold legelőből és egy hold szőlőből állt.

Az erődítés létesítésénél ügyesen kihasználták a felszíni adottságokat. A patak felőli oldalon a változatos terep nyújtott védelmet, a tó felől az alig járható ingovány védte a falut. Csupán a két, védetlen, rövidebb oldalt kellett kapukkal és várfalakkal erősíteni. Az 1683-as török támadás alkalmával a kastély és a templom súlyosan megsérült, helyreállított formában azonban mindkettő áll ma is (1, 2. kép.).

A pellengért a 17. században – nagyjából 1630 körül – létesítették (3. kép.), bírói jogszolgáltatás és tömlöc azonban már hosszabb ideje volt a faluban. A mezővároska lakóinak életrevalóságát bizonyítja, hogy 1652-ben a kovácsok, 1678-ban pedig a takácsok is céhbe tömörültek. Győr török megszállása idején a győri püspökség székhelyét hosszabb időre Fertőrákosra helyezte át.

Széchenyi Görgy püspök a soproni országgyűlés alkalmából itt fogadta I. Lipót királyt. Itt állapodtak meg a protestánsok elleni intézkedésekben is, melyek végrehajtását a püspök Rákosról irányította. A törökök 1683-ban szinte az egész települést lerombolták, a falu hosszabb időre majdnem teljesen elnéptelenedett. Később osztrák és morva vidékről hoztak telepeseket az elpusztult lakosság helyébe. Az újonnan letelepültek hat évre adómentességet kaptak – előjogaikat később, 1712-ben III. Károly is megerősítette.
A középkorban a templomot körülvevő sírkertbe temetkeztek. Mária Terézia királynő közegészségügyi rendeletének kibocsájtása után a korábbi pestistemető mellett, a várfalakon kívül új temetőt kellett nyitni (4. kép.).

A 18. században a település a városfalakon túli területek beépítésével terjeszkedett tovább és egy idő után a temetőhöz vezető utat is elérte. A falut szinte egyetlen évszázadban sem kerülték el a tűzvészek: a 18. század során három pusztító tűzvészt is átélt a község. A sziklás magaslatra épített házak lakói állandó vízhiánnyal küszködtek. 1797-ben a vendégfogadó udvarában nagy költséggel kutat mélyítettek a sziklába. Erre az eseményre napjainkig fennmaradt emléktábla emlékeztet. A község mai kinézetét az 1843-as tűzvészt követő időkben nyerte el. Ez alkalommal nem kevesebb, mint száz ház vált a lángok martalékává, ezeket a bécsi biztosító társaságok pénzéből építették újjá.
A 19. században a község a várfalakon kívül eső területeken nagy ütemben fejlődött tovább. A terjeszkedésnek három iránya volt: a temető felé, a patak környékén, a kastély szomszédságában és a Kovács domb felé növekedett tovább a falu. Az első világháború után a Fő utcát egészen a kőfejtőig meghosszabbították. További fejlődés lehetőségét biztosította a kastélytól délnyugatra eső Kisrákos környéke, a Kovács domb, a Kovács utca és a Virágosmajor; 1922-ben pedig a patak túloldalán osztottak házhelyeket. Itt egész sor ház épült, a településközpont felé néző főhomlokzatokkal. 1927-ben további építési telkeket is osztottak: az Alsó- Középső és Felsőszikla sort lépcsősen telepített házakkal építették be. Az új betelepülők Németországból érkeztek. 1945-ben a helyi lakosság nagy részét Németországba telepítették át. Helyükre a Felvidékről elűzött magyar családok költöztek.

A helység északi végében található a híres kőfejtő, melyet már az 1587-es urbáriumban püspöki birtokéra emlegettek (5, 6. kép.) A kőbánya minden munkását évi tíz forint megfizetésére kötelezték. A nagyobb ütemű kőkitermelés 1857-ben indult meg, azután, hogy a kőbányát a Bécsi Építőtársaság (Wiener Baugesellschaft) vette bérbe. Az itt kitermelt kőanyagból faragták a bécsi Votivskirche, az Egyetem épületeinek valamint a Szépművészeti és Természetrajzi Múzeum épületének köveit. Soproni tudósok régészeti feltárásai bizonyították, hogy a fertőrákosi követ már a rómaiak is felhasználták. Bizonyítékul szolgálnak erre a római városfalak és a római korból származó, jelentős soproni építmények.

Gábor Winkler

Fertőrákos jelene és jövője

Fertőrákos: ezeréves történetű, apró település Nyugat-Magyarországon. Az ókorban kultikus hely, a középkorban gazdag mezőváros, melyet kőfalak és erős kapuk védenek. Később a győri püspök nyári rezidenciája, az ellenreformáció előretolt hídállása. A legújabb időkig tehetős, jómódú település; a háború után üres és kihalt. Később, az ötvenes évek gazdasági visszaesése idején elfelejtett, szegény falu. A hatvanas években az újjászületés nagyobbrészt megalapozatlan reményei éltetik a község lakóit.
Fertőrákos -német nevén Kroisbach- a Fertő tó déli partján fekszik, Soprontól (Ödenburg) alig tíz kilométer távolságra. Magát a tavat a szabad királyi város, Sopron birtokolta; az 1920-as trianoni békeszerződés óta azonban a Fertő tó nagyobb része Ausztriához tartozik. A partmenti községek közül alig néhány maradt magyar; Fertőrákos utóbbiak közé tartozott. 1785-ben 1003-an laktak itt, 1920-ban 3025-en. 1945-ben már 3.745 lelket számlált a falu. Századunk első felében a lakosok négyötöde német anyanyelvű volt és csupán a lakosság egyötöde vallotta magát magyar anyanyelvűnek.
Sopron közelsége ellenére gazdaságilag csupán a lakosság egyötöde függött a szomszédos várostól. A lakók nagyobb része mezőgazdálkodással kereste kenyerét -legtöbbjük zöldségtermesztésből és szőlőművelésből élt. A német telepesek már a középkorban borászattal is foglalkoztak. Jelentős volt a halászat is. A környező településeket, az első világháború után a környező osztrák falvakat is, innen látták el friss zöldséggel. A zöldségtermesztéshez a kedvező időjárás és a termékeny lápi talaj nyújtott kedvező lehetőséget. Kora hajnalban hosszú kocsikaravánok indultak útnak a szomszédos településekre, megrakva friss zöldséggel.

1945-ben a falu német anyanyelvű lakosságának közel négyötödét Németországba telepítették: legtöbbjüknek Essen és Ulm vidékén jelöltek ki új lakóhelyet: a megüresedett portákat magyar parasztcsaládok foglalták el, akiket a Felvidékről űztek el. Ez időben a lakosság összlétszáma 2.150 lélekre csökkent és ez a lakosszám csupán napjainkban mutat némi növekedést. A korábban mezőgazdaságból és szőlőművelésből élő település gazdasági arculata átalakult. Ma a munkaképes lakosság közel négyötöde Sopronban talál megélhetést. A lakosság fennmaradó része ma is a községben keresi kenyerét, legtöbbjük gazdálkodik vagy kisiparral foglalkozik.
Ami a közigazgatást illeti, Fertőrákos mindmáig megőrizte függetlenségét: Sopron város Polgármesteri -Hivatala csupán a szakhatósági tevékenység összehangolását biztosítja. Fertőrákos azonban szeretné gazdasági önállóságát is mihamarább megteremteni.
A község lakóinak határozott elképzelése van arról, hogyan is lehetne mindezt mielőbb megvalósítani. Fertőrákos fejlesztésére mindeddig nem készült átfogó rendezési terv: a település elképzelt jövőjével kapcsolatos föbb elképzeléseket „Sopron és környéke” általános rendezési tervben rögzítették. Az 1990-ben megválasztott polgármester első feladatának tartotta, hogy elkészítesse a település önálló területfelhasználási tervét. A magyar gazdasági élet folyamatban lévő, markáns átalakulása e fáradozások jogosságát igazolta.
Az itt élők ma úgy látják, a község gazdagságát leginkább az idegenforgalom fejlesztésével lehet megteremteni. A „vasfüggöny” felszámolása óta az idegenforgalom fejlesztésének lehetőségei valóban látványosan javult

ak. Nemrégen például új határátkelőhelyet nyitottak a gyalogosok és turisták részére; ezzel lehetővé vált végre, hogy a Fertő tó partját teljes hosszúságában körbejárhassák a kirándulók. A település a tavon megindult rendszeres hajóforgalomnak köszönhetően ugyancsak közelebb került a tó körül elhelyezkedő többi idegenforgalmi nevezetességhez.
Az idegenforgalom fejlesztése kapcsán a fertőrákosi polgárok többek között a most felsorolt lehetőségek jobb kihasználását tervezik:
1.A község területén a római kortól a legutóbbi évekig folyamatosan folyt a mészkőkitermelés: a hegy gyomrába vájt kőfejtő -hála a kőkitermelésnél alkalmazott különleges kőfejtési technikának – magával ragadó téregyüttest alkot. A föld alatti terek labirintusa olyan idegenforgalmi látványosság, mely évente közel kétszázezer látogatót vonz ide. A kőfejtő – melynek környéke ma rendezetlen és kultúrálatlan- egyenlőre Sopron fennhatósága alatt áll: ezen azonban a fertőrákosiak okvetlenül változtatni szeretnének.
2.A felhagyott kőbányában 1970-ben nyolcszáz férőhelyes színházat rendeztek be, ahol az elmúlt két évtizedben sok, felejthetetlen hangversenyt rendeztek és nem egy színvonalas operát is előadtak.
3.A település közelében glaubersó tartalmú gyógyvízforrást fedeztek fel: az orvosi vélemények szerint ez a víz igen alkalmas a gyógyfürdésre.
4.A második világháború után Fertőrákosról kitelepített német anyanyelvű lakosság ma is ápolja kapcsolatait szülőföldjével. Egyre gyakrabban szerveznek a Fertőrákosról elszármazott német anyanyelvűek számára magyarországi utakat; ők szinte minden évben, minden évszakban eljönnek egykori hazájukba: a nagyobb rendezvények alkalmából pedig egyidőben nagyobb csoportok hosszabb időre is felkeresik a falut.

7. kép. Fertőrákos látképe délről, előtérben a Rákos patak egyik hídja, a kép jobb oldalán a malom. 1970 körül.

9.kép. Malom épületegyüttese, nyugati kerítésfal lőrésekkel, feltehetőleg a fejlett középkorból származó településmagot védő erődítmény maradványai.

8.kép. Látkép a templomtoronyból dél irányában, középtájon a püspöki palota.

10.kép. Kilátás a templomtoronyból a templomtól északra fekvő utcára és a füves főtérre (“anger”)

5.5. Nyugat-Magyarországon és Burgenlandban a két-és háromnyelvűség (magyar, német, horvát) iránti igény egyre nagyobb.
6.A 8526. számú közlekedési út, mely Sopront a Fertő tóval összeköti, a községen át vezet. Egy-egy nyári napon tízezernél is többen élvezik a tópart nyújtotta felüdülést. Az átmenő forgalom számára az egykori határsáv meglévő nyomvonalának kihasználásával elkerülő út kiépítését tervezik. Sok fürdővendég azonban szívesen töltené a nap egy részét Fertőrákoson. A község lakói úgy érzik, hogy az átmenő forgalom „megállítható” a faluban. A Fertő tóra igyekvők közül télen ötszáz körüli az átutazók száma, nyáron ez a szám gyakran eléri a nyolcezer főt is. Ez a vendégsereg már megfelelően nagy ahhoz, hogy a turizmussal kapcsolatos létesítmények gazdaságosan üzemelhessenek.
Az önkormányzat célja a foglalkoztatottság területén egyértelmű: az elkövetkező években a lakosság legalább egyötöde találjon magának megfelelő munkahelyet a helyi vendéglátásban. Ma már egyértelmű, hogy az idegenforgalom első sorban magánvállalkozás formájában működtethető megfelelő nyereséggel: nagy idegenforgalmi létesítmények – szállodák, gyógyszállók elhelyezése a történeti mezővároskában amúgy sem lenne kívánatos.
Az iparosítással kapcsolatos törekvéseknek a község ezután is energikusan gátat kíván szabni. Csupán néhány, az idegenforgalmat szolgáló kisipari és szolgáltató tevékenység igen óvatos fejlesztése jöhet szóba; ezzel is a turizmus növekedését kívánják elsősorban szolgálni.
Ami a népesség számának alakulását illeti, a fertőrákosiak úgy gondolják: még hosszú távon sem lenne kedvező, ha a lakosság száma háromezer lélek fölé emelkedne. Azt, hogy Fertőrákost a letelepülők számára még vonzóbbá tegyék, a község egy sor-jobbára az infrastruktúrát javító – beruházástól sem riad vissza.

A Fő utca nagy forgalma az elkerülő út megépítése után megcsendesedhet: ez tovább növeli a házak lakóértékét és az épületek állagának védelmét is megkönnyítheti. A régi városfal által határolt belső településmag 1969 óta központi műemléki védelmet élvez; ez országos listán szereplő „műemléki jelentőségű terület”. A védett épületegyüttes határait azonban mindenképpen jó lenne kibővíteni.
A község legújabb településrendezési tervei helyi szabályzat formájában írják elő a régi beépítés megőrzését és a porták helyreállításához és harmonikus továbbfejlesztéséhez is pontos előírásokat adnak. A most elkészült területfelhasználási tervek jól igazodnak a település földrajzi adottságaihoz és tiszteletben tartják a hagyományos településszerkezet főbb vonásait is.

Uli Hartmann

Gondolatok a településméretű műemlékvédelemről Fertőrákos, a városépítészeti együttes és fejlődése

A városok, mezővárosok és falvak nehezen meghatározható és körülírható, összetett alkotások, melyek lényegét a műemlékek védelménél alkalmazott, hagyományos módszerekkel aligha lehet pontosan megragadni. Igaz, a műemléki kutatás már megtanulta, hogy ne csupán a magasan az átlag fölé emelkedő építészeti alkotások fontosságát ismerje el és ne kizárólag ezek pontos vizsgálatával és leírásával foglalkozzon, ne csak a legbecsesebb egyedi műemlékek megőrzésével járó gondokat vegye magára, hanem emellett foglalkozzon magukkal a településekkel is, polgárainak életével, a város lakóinak történetével, kutassa, hogy mi, mikor és miért történt; egyszóval írja le az építészeti együttesek egészét és változásaiknak hátterét is.

Fertőrákos évezredek óta ismert útvonal mellett fejlődött ki; e régi út a Fertő tó körül érintőlegesen halad, nem közvetlenül a tó partján, hanem a tavat övező nádas és a Rákos patak által közrefogott keskeny dombháton. Maga a falu egyutcás felépítésű és fejlődése az út legmélyebb pontjáról indult ki, onnan, ahol az út és patak keresztezi egymást; később e pontból terjeszkedett tovább, egyre magasabbra, a hegygerinc irányába (7. kép.). A község legősibb magja a patakhoz legközelebb eső, alacsony fekvésű térségben helyezkedik el, fejlődésének fő iránya a középkorban és újkorban egyaránt észak volt, leginkább a rómaiak által is használt, híres kőfejtő irányában bővült.

11. kép. Fő utca 118., egykori kovácsműhely (Zechmeister-ház), kétszintes, szabályos, faragott kövekből rakott építmény, nagy valószínűsggel újabb téglából falazott oromzattal, külső lépcsővel.

12.kép. Városfal a település egykori déli bejáratánál

13.kép. Fő utca (60.sz. Ház mellett), egykori határkő a fertőmeggyesi útelágazásnál

14. kép. Temető a várfalon kívül, az előtérben a 19. század végéről származó sírkövekkel.

A keskeny parcellákon álló, oromfalas lakóházak közvetlenül az utca vonalán sorakoznak, mögöttük a telekhatár mentén, egymás után épültek fel a gazdasági épületrészek. Az egyutcás falu peremét a hátsó telekvégeken emelt pajták jelölik ki, utóbbi épületsort joggal tekinthetjük a települést erődítő védőmű fontos alkotórészének. A település fejlesztésének e szigorú rendszere csak a 19. és 20. század során vesztett jelentőségéből, lehetővé téve ezzel azt, hogy a patak környékén – ugyancsak figyelemreméltó városépítészeti rendben- új lakótömböket illeszthessenek a már meglévő településmaghoz. Szembetűnő azonban, hogy a falu soha nem vesztette el felépítésének legmegyőzőbb jellegzetességét, a településkép zártságát.
A település építészeti megjelenése és jellegzetes arculata nem valamiféle program alapján végrehajtott, tudatos tervezésnek köszönheti létrejöttét. Az első alapelképzelés azonban közel egy évezred alatt, évszázadról évszázadra újabb és újabb elképzelésekkel gazdagodott: az alapötlet megtartása ezért soha nem korlátozta az alkotó képzeletet. E vidéken nem egy, római alapítású várost ismerünk, Fertőrákos esetében azonban egyértelműnek tűnik, hogy a tudatos településfejlesztés kezdeteit a középkorban kell keresnünk.
Fertőrákos meggyőző erejű településarculata bizonyára nem egyetlen, a középkori alapításnál elhatározott terv következetes megvalósításának köszönheti mai formáját. Feltételezzük ugyanis, hogy a politikai, gazdasági, szociológiai és vallástörténeti körülmények újra és újra megkövetelték az eredeti elképzelések újragondolását. Ami mégis meglepő: a település változatos történelme ellenére a továbbhagyományozott rendet soha nem adták fel, az új elképzeléseket mindig következetesen a korábbiakra építették, így a legkorábbi elképzelések soha nem vesztették érvényüket. Ezeket alapul véve Fertőrákost minden ízében „tervezett” helységnek tekinthetjük.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a település minden egyes része, függetlenül korától és elhelyezkedésétől, az egész szerves alkotórésze. Minden részlet kapcsolatban van egymással és együtt alkotják a „t

elepülésméretű műemléket”, ezt a sokarcú történelmi alkotást, az elmúlt évszázadok legmeggyőzőbb, fennmaradt tárgyi dokumentumát.
Fertőrákos -földrajzi helyzetének köszönhetően- a középkortól napjainkig két nagy világpolitikai befolyásterület határmezsgyéjén helyezkedett el, változatos történelméből soha nem hiányoztak a települést pusztító rombolások, a teljes lakosság elűzetése és a falu új lakosokkal történő ismételt betelepítése. Ezért is olyan kevés a szóhagyományból eredő ismeret, nem is beszélve a hiányos írásos emlékekről, melyek közül a megmaradtak nagyobb része is feldolgozatlan.

Településszerkezettel kapcsolatos megfigyelések a kataszteri térképek tanulmányozása alapján.

Az egykori kataszteri térképekről egy sor fontos jellegzetesség olvasható le. A parcellák „szövete”, kiosztásuk jellegzetes rendje, az egyforma szélességű telkek arról árulkodnak, hogy a település tudatos formálással és tervszerű fejlesztéssel nyerte el mai alakját. Ez a településszerkezet a középkori városépítészet jellegzetességeit tükrözi. Bár utóbbi településszerkezet a késő középkorban a püspöki palota körül, kisebb területen fellazult, e terület eredeti telekkiosztásával kapcsolatban is rendelkezünk bizonyítékokkal. A parcellák még a legújabb térképeken is nagyobbrészt azonos szélességűek; a keskenyebbek láthatóan későbbi felaprózódás következtében, a birtokok továbbadása során jöttek létre.

A templom a két városkapu között, pontosan feleúton található, mely fontos bizonyítéka a középkori telepítésnek, a helység irányított, tervszerű építésének. A temetővel körülvett templom az utca vonalához képest előrelép, így jelentőségének megfelelően a teljes utca képét uralja. Az utca éppen e ponton szűkül le a leglátványosabban. A templomtól délre és a kastélytól északra szembetűnő az utca terének kiszélesedése, ami valószínűleg a legkorábbi -a középkori településfejlesztés előtti vásározóterek helyére utal.

A kastélytól északra, közvetlenül az együttes szomszédságában rendezetlen, a meglévő telekosztásnak ellentmondó telekszerkezet figyelhető meg, mely minden bizonnyal a legrégebbi településmag helyét mutatja (8. kép.). Figyelemre méltó azonban, hogy a patak szemközti oldalán hasonló szerkezet található.

A malomegyüttest nyugaton határoló falat- melyen lőrésszerű nyílások is felfedezhetők – akár az első védőmű maradványának is tekinthetnénk (9. kép).

A jelenlegi templomnak 1326-ban már említett elődje ez esetben a zárt helységen kívül állt, ami esetünkben elképzelhető, hiszen a közeli Sopron gótikus plébániatemploma ugyancsak a megerősített belváros falain kívül, a Szent Mihály dombon áll.

A püspöki palota előtti térség a 19. század végén, három épület részleges bontásával jött létre. Bőséges bizonyíték erre a megmaradt három telekrész elhelyezése, az itt álló épületek alaprajza és sajátos részletkialakítása. A kastélykert és a várfal közötti három teleksáv pontosan megfelel az utca keleti oldalán található szemben lévő telkek osztásának. Hasonló megegyezésekkel a helység más részein is találkozunk. A kastélytól délre eső kert a későbbi időkben ugyancsak két vagy három ingatlan bontásával jött létre: a lebontott házak telkét a kastélyhoz kapcsolták. Mindez feltételezésünk szerint a 19. században történt, amikor a kastélyhoz keleten és északon melléképületeket építettek és a kastélyban egyéb átalakítási munkálatokat is végeztek.
A Fő utca legjelentősebb és méreteiben is legnagyobb teresedése -a templomtól északra- egykor bizonyára a piacnak adott helyet. E vásárteret a késő középkorban, a település bővítése kapcsán, a részeiben még ma is fellelhető védőművek építésével egyidőben alakíthatták ki (10. kép.).

A tér legtávolabbi sarkában, a kaputól keletre kovácsműhely működött: a telekhatárok az utca e szakaszán lépcsősen hátralépnek (11. kép.).

Az északi és déli (12. kép.) városkapukon túl ugyancsak nagyobb teresedést fedezhetünk fel. Délen a patak és az utca találkozása egykor bizonyára lóúsztató kialakításának lehetőségét kínálta.

A Fertőmeggyes (Mörbisch) felé vezető fontos út éppen e ponton ágazik ki a Fő utcából. Ma is látható az a faragott kőtömb, mely minden bizonnyal az egykori vámhely létét bizonyítja; annak utolsó, megmaradt tárgyi emléke (13 kép.). E fontos útelágazással állhat kapcsolatban az a figyelemre méltó barokk porta is, mely épületeinek telepítését illetően jelentősen eltér a többi, hasonló korú fertőrákosi ház elrendezésétől. Két, egymással szemben álló, emeletes épületet találhatunk itt, melyek egykor bizonyosan valami fontos rendeltetés céljából épültek.

A település szerkezetének kiemelkedő jelentőségű pontját – közvetlenül az útelágazásnál- Mária oszlop is hangsúlyozza. Távolabb részét képezi az együttesnek a Mária Terézia által ide, a Fertőmeggyes felé vezető út mellé áthelyeztetett temető -egykori pestistemető is (14. kép.).

E térségtől északra, az első világháborút követő időkből származó beépítés kezdődik, széles, egyforma telekosztású parcellákkal: e terület beépítése is meglepően egységes.

15. kép. Fertőrákos, a város déli bejárata a városfal egy részével (balra) és a Fő utca 159. porta együttese. 1970 körül.

16. kép. Városfal, a település északi bejáratától nyugatra (részlet).

17.kép. Egykori malom, a kerék tengelye és a mögötte kialakított patakáteresz, a malom eredeti elhelyezésének részletmegoldása
 

Az északi várfalon kívül, nyugatra a városkaputól zárt, önálló településrész helyezkedik el, mely ugyancsak szabályos telekosztásról tanúskodik. A széles, térszerű Béke utca mindkét oldalán egységes osztású telkek sorakoznak, melyekre kéttraktusos házakat építettek, középen elhelyezett kapuátjáróval, a 19. századra jellemző építészeti kialakítással . Úgy tűnik, hogy az itteni telekosztást a régebbi, meglevő, keskeny, szabályos parcellák rendszeréből utólag hasították ki. A Béke utcával párhuzamosan egy keskenyebb utcát is kijelöltek (Béke köz) a nyugati zárványtelkek megközelítésének biztosítására.

A 16. századból származó mezővárosi erődítés maradványait a két szemközti kapu mindkét oldalán megtaláljuk (12, 15,16, ).

A északi fal nyugati szakasza meredek tereplépcsőben folytatódik, melyből arra következtethetünk, hogy a település nyugati határát a meredeken emelkedő terep, a keletit pedig az ingoványnak köszönhetően nem kellett különösebben megerősíteni. Feltételezik, hogy e hosszabb oldalakon cölöpsorral biztosították a megfelelő védelmet, ennek léte azonban a mai napig nem bizonyítható. A nyugati telkek hátsó határán mesterséges rézsű figyelhető meg, mely a malomárok vonalát követi: utóbbi biztosította egykor a malom vízellátását (17.kép.)

A Fertőmeggyes felé vezető úttól délre, az utolsó telkek északi határán ugyancsak mesterséges rézsű fedezhető fel: a porták telkének szintjét tehát a természetes terepszinthez képest megintcsak felmagasították. Elképzelhető, hogy utóbbi földrézsű egy másik, későbbi időkből származó erődítési vonallal hozható kapcsolatba.

A helység és a tó között húzódó, egykori ingovány területét csak á 19. század során szárították ki: e terület korábban csak üggyel-bajjal volt megközelíthető. A terjedelmes püspöki majorság keletkezése 1872-re tehető. Az együttest -melyhez neogót stílusú kápolna is tartozik- a teljes pusztulás fenyegeti, szakszerű helyreállítása és restaurálása nem tűr halasztást. A mocsár kiszárítása céljából ásott szépszámú csatorna nagyobbrészt kiszáradt, helyük azonban ma is jól kivehető. Az árkokat kísérő nyárfasor a táj meghatározó elemévé vált. Az államhatárral-párhuzamosan, attól bizonyos távolságra széles sávban kiirtották a növényzetet. Az irtás az erdőkön, legelőkön és vizenyős réteken haladt, halad keresztül. Őrtoronytól őrtoronyig nyílegyenesen vezető járőrutak szabdalták és szabdalják keresztül a tájat.

Ma Közép-Európa e táján mindenki büszkén gondol a nehezen kivívott szabadságra. Fertőrákos lakosi számára az új keletű szabadság helyzetüket őszintén számbavevő, szabad tervezgetés lehetőségét kínálja. Ezt a lehetőséget meg kell ragadni, közben azonban semmi esetre sem szabad megfeledkezni arról az örökségről sem, melyet az elmúlt nemzedékek hagytak a község lakóira. Ezt az örökséget – elmúlt századok kiemelkedő teljesítményének kézzelfogható bizonyítékait – meg kell becsülni, értő módjára sáfárkodni kell velük és védeni kell őket. A jó tervezés nem akadályozza meg a jó elképzelések megvalósítását, sokkal inkább irányt szab és felszabadít, maga oldalára állítja és lelkesedéssel tölti el a közvéleményt, a település közösségét. Egyedül ez szavatolja igazán a történelmi örökség megőrzését.

Minden jog fenntartva © Fertőrákos 2021 | Készítette: Schubert Dávid