Baltigh Márta

Polgármester FIDESZ-KDNP

1955. május 13-án születtem Tiszalökön. Családunk 1957-ben költözött Fertőrákosra.
Két felnőtt gyermekem a diploma megszerzése óta Budapesten dolgozik.
1973-ban érettségiztem  Sopronban a  Széchenyi István Gimnázium német tagozatos osztályában.
Tanulmányaimat a Pécsi Tanárképző Főiskolán folytattam, ahol 1977-ben német-testnevelés szakos tanári diplomát szereztem.
1981-84-ig elvégeztem Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán a földrajz tanári szakot.
1986-88-ig Sopronban a Dolgozók Idegenforgalmi Szakközépiskolájában idegenforgalmi ügyintéző és szállodás képesítést szereztem.
1977-től polgármesterré választásomig a helyi általános iskolában tanítottam.
1987-88-ben németet tanítottam Sopronban a Hungar Hotels Idegenforgalmi Szakközépiskolában is.
Önkormányzati képviselő voltam 1990-92-ig, és 1998-2002-ig.
2006-2010–ig az Oktatási és Sport Bizottság külsős tagjaként vettem részt az önkormányzati munkában.
1998-2002-ig elnöke voltam a Fertőrákosi Vendégvárók Egyesületének.
2001 óta alapító tagként trombitálok a „Rákosi Fúvósok” fúvószenekarban.
2003-2009-ig énekeltem a Német Nemzetiségi Dal- és Kultúregyesület kórusában is.

 

Fertőrákosi Kirándulás - Kirándulóprogramok élményjárművekkel Fertőrákoson

Eladó telek
Fertőrákos körzetében /KURUC/ 1016 m2-es hétvégi telek, 2o termő gyümölcs fával,38 m2-es alápincézett faházzal eladó. Irányár 5.ooo.ooo. Ft. Közmű nincs,2ooo l. földalatti víztároló van. E-Mail: szatibmari@indamail.hu Telefon: o6/2o/5460030

Fertőrákos, Sopron és a Fertő-táj 7 csodája